
Adventi Kézműves Játszóház
A Gál Ferenc Főiskola és a Túri Fazekas Múzeum szeretettel várja a kicsiket és a nagyokat december 2-án (vasárnap) tartandó adventi játszóházába és vásárába.

Felhívás vásárra
Múzeumunkban 2018.december 2-án (vasárnap) egész napos (10 és 17 óra között) kézműves foglalkozásra és kézműves termékek vásárára kerül sor. Az időszaki kiállítások termeiben, azaz a múzeum belső terében kapnak helyet a foglalkozások, a Bolváry-ház tornácán pedig szeretnénk helyet biztosítani a portékájukat árusító iparosoknak, kézműveseknek.

Magyar Nemzeti Értéket mutattak be Kairóban
A nemzeti ünnepünk tiszteletére rendezett diplomáciai rendezvényen a Mezőtúri Szivárvány Citerazenekar képviselte Hazánkat 2018. október 23-án Kairóban.

2018. november 16. – Csiganap
A hagyományos csigatészta-készítés folyamatának felidézése jó társaságban, ének és zene mellett.
Hagyományőrzés és a közösségépítés immár 4. alkalommal.

Új időszaki kiállítás a Túri Fazekas Múzeumban – Szalma, szőnyeg és gyöngy
Antal Borbála szalmafonó, népi játék és kismesterség oktató, Liget Ervinné Reichel Erzsébet gyöngyfűző népi iparművész és Virág Lajosné szőnyegszövő közös kiállításának megnyitója.
A megnyitó helye, időpontja: Túri Fazekas Múzeum – 2018. október 26. (péntek) 17. óra

CLLD egyeztetés zajlott Mezőtúron
A Mezőtúr Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégiájában meghatározott célok állt a napokban történt egyeztetés fókuszában.

Fazekastalálkozót rendeznek a hétvégén Mezőtúron
A találkozón megemlékeznek a Túri Fazekas Múzeum 35. születésnapjáról, méltatva azt a munkát, amellyel Magyarország legnagyobb, kifejezetten népi cserépedényeket gyűjtő, múzeumi státuszú közgyűjteménye lett.

Kertművelés, a kincset érő tudás – díjazták Mezőtúr legszebb konyhakertjeit
A 2018-as versenyen, Mezőtúron 5 kategóriában (balkon, közösségi, zártkert vegyes, mini 50 m2-ig és normál) összesen 10 kertművelő mutatta meg munkáját és annak eredményét a nagyközönségnek. Az első helyezetteket a helyi zsűri az országos díjra is jelölte.

Megyei Népzenei Találkozó
A Mezőtúri Szivárvány Népzenei Egyesület alapításának 20. évfordulója alkalmából minősítéssel egybekötött népzenei találkozót rendez 2018. 10. 14-én.

Ilyen volt a 2018-as Ősz-Üllő – videó
A Mezőtúri Városi Televízió összeállítása az Ősz-Ülőről.