Egyre bővül az állomány a Mezőtúr határában létesült bivalytelepen. Jövő év tavaszán már az első Magyarországon született üszők is megellenek.
Több mint száz bivaly népesíti már be a városszéli területet. A folyamatosan bővülő telepen újabb és újabb karámokban helyezik el az állományt. Hosszú előkészületek után, mintegy nyolcévnyi kitartó munka eredményeként két éve érkezett meg végre Olaszországból Mezőtúrra az első, mediterrán olasz fajtájú bivalyszállítmány.
Még 2008-ban jelezték olasz befektetők, hogy bivalytelepet szeretnének létrehozni a városban. Bár a felek már 2011-ben aláírtak Rómában egy megállapodást a fenntartható bivalytelep Mezőtúron való felépítéséről, időközben számos akadály merült fel.
Mivel azonban a beruházás mind gazdaságfejlesztési, mind gasztronómiai és turisztikai szempontból előnyös és hasznos a település számára, az érintettek kitartottak, végül 32 darab vemhes, előhasi üsző és két darab tenyészbika érkezett az észak-olaszországi Cremona megyéből Mezőtúrra.
- Az olaszok csodájára járnak a bivalyoknak – mondta el Vadkerti Zsolt, a telep irodavezetője. – Ezek az állatok ugyanis rendkívül gyorsan alkalmazkodtak a magyarországi viszonyokhoz, az itteni hidegebb telekhez. A tél beköszöntével vastagabb bundát növesztenek, aktívabb életmódot vesznek fel, zsír helyett erőteljesebb, izmosabb alakjuk lett, egészségesebbek, nincsenek ellési problémák.
- Mindez a jó minőségű magyar takarmánynak is köszönhető. Itthon ugyanis garantáltan GMO-mentes takarmányt kapnak, elhagytuk a kint megszokott szóját az étrendjükből. Cserébe a tejhozam is jelentős mértékben javult, az olaszországi 9 literes átlag itt tizenkettőre is emelkedik. Sőt, volt olyan bivaly, amely 16 liternyi tejet adott.
A mezőtúri telepen csak az üszőket tartják meg és nevelik fel, a tinókat értékesítik. A megtermelt bivalytej feldolgozására a gyomaendrődi Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium tangazdaságában bérelt, a technológiai igényeknek megfelelően kialakított és felújított tejfeldolgozó és sajtkészítő üzemben, olasz sajtmester irányításával kerül sor.
Az első, mezőtúri bivalytejből készülő, kuriózumnak és prémiumterméknek számító mozzarella sajtok a tejtermelés beindulásával párhuzamosan kerültek forgalomba. Az első olyan borjakat, melyek már Magyarországon született anyától származnak, 2019 májusára várják.
Egyedi az itteni állomány
A mediterrán bivalyok, a nálunk őshonos fajtától eltérően, termelésbe vonhatóak. Hiszen nemcsak saját utódaik számára termelnek tejet, hanem napi tíz-tizenkét liternyit pluszban tejelnek. Ezzel Magyarországon egyedülálló bivalytelep jött létre, amely olyan prémiumtermékek előállításához biztosítja a feltételeket, melyekre már előre jelentkezett felvevőpiac. Mezőtúron Magyarországon elsőként foglalkoznak tejhasznú bivalyok tenyésztésével.
forrás: https://www.szoljon.hu – Szilvási Zsuzsa – 2018. 12. 06. 13:42