Home > Hírek, események - Mezőtúri programok > Hortobágy-Berettyó rekultivációs egyeztetési sikerek

Hortobágy-Berettyó rekultivációs egyeztetési sikerek

Mint arról korábban tájékoztatást adtam, elindult a Hortobágy-Berettyó városi szakaszát érintő rekultivációs terv előkészítése, amellyel kapcsolatban pozitív hírről tudok beszámolni. A felmérések után elkészült a vízszabályozási terv, amelyet az elmúlt két hónapban többkörös megbeszélésen keresztül tárgyaltak az érintett felek: a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal, Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya és Mezőtúr Város Önkormányzata.

Az egyeztetésekhez, tervezésekhez szükséges előkészületi munkát és a tárgyalásokat Szűcs Dániel alpolgármester úr vezette, munkáját Vasas István ügyvezető úr segítette. A tárgyalások célja az volt, hogy a Berettyó új rendezési terve úgy feleljen meg vízjogi szabályozásoknak, hogy az minél több városi elképzelésünket is tartalmazza és közben lehetőség szerint minél jobban figyelje és óvja természeti értékeinket is.

A többkörös egyeztetések alkalmával több órán keresztül dolgoztunk közösen azért, hogy a tárgyalások sikerrel záruljanak. Ezzel kapcsolatban csütörtökön fontos ponthoz érkeztünk, mivel a Hortobágyi Nemzeti Park is elfogadta az előzetes, közösen kialakított terveket.

A kialakult tervben így nagy felületen szerepel a régóta várt mederkotrás, valamint városunk részéről kért és tervezett tereprendezési, vízi-, horgász- és ökoturisztikai fejlesztések is, amelyekkel kapcsolatban szorosabb együttműködés alakult ki a Hortobágyi Nemzeti Parkkal.

Fontos munkán vagyunk így túl, amelyet most a következő lépcsőfok követ, egy engedélyezési eljárás. Ennek lezárása nyárra várható, ekkor részletesebben fogom Önöket a Hortobágy-Berettyót érintő tervekről tájékoztatni.

forrás: Herczeg Zsolt polgármester facebook oldala

Olvasásra ajánljuk